2. rész - Louis és Niall

Sziasztok! Nagyon késve, de meghoztam a második részt. Szerintem a késés nem tűnt fel senkinek, de mindegy! Annak aki idetévedt annak jó olvasást! :)

*Grace

Már órák óta sétálok a kihalt úton, mellette fák helyezkednek el, amik közé folyton benézek, nem akarom, hogy túl nagy meglepetést okozzon, hogy egy zombi elém ugrik. Nincs nálam semmilyen fegyver, így nem tudnám magam máshogy megvédeni, csak a lábaimra számíthatok, amik már így is teljesen ki vannak fáradva. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, egyszerűen csak itt kötöttem ki, egy kihalt országúton a korom sötétben egyedül lámpa nélkül. Nincs pulcsim, így eléggé fázom, de mindegy, ennél nagyobb gondom is van, éhes vagyok. Már egy teljes nap nem ettem semmit, tudom ez még nem a világ vége, de na! Nem szeretem, ha éhes vagyok! A karjaimat magam köré fontam, hogy így is enyhítsek a reszketésemen, már nem mintha segítene valamit, de mindegy! Hamarosan lángokat láttam a távolban, mikor közelebb értem láttam, hogy egy égő benzinkút. A hasam megmordult a látványra, talán van bent valami kaja. Persze óvatosnak kellene lennem és nem csak a kajának kéne a szemem előtt lebegnie. Már éppen az egyik ilyen gép mellett mentem el, ahol a kocsikat szokták megölteni benzinnel, mikor valaki elém ugrott a kezében valami vas cuccal. Ugrottam egyet ijedtemben, az illető kiabált, ami engem is erre késztetett. Mikor felfogtuk, hogy nincs veszély a fiú – mert ugye az volt – leengedte a kezét.

- Sajnálom, azt hittem zombi vagy. – vette nehezen a levegőt a nagy izgalmak közepette.

- Hát nem vagyok az! – fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt.

- Louis vagyok, mellékesen. – mutatkozott be, a szabad kezét a pólójába törölte, majd felém nyújtotta.

- Grace. – ráztam vele kezet. – Nem akarok bunkó lenni, hogy így letámadlak, de van valami kaja odabent?

- Alig volt valami azokat meg kihoztam. – válaszolt, majd kihúzott a zsebéből egy szelet csokit és felém nyújtotta.

- Ó, köszönöm! Életmentő vagy! – vettem el az édességet, majd kinyitottam és már ettem is.

- Hé, vigyázz! – húzott be maga mögé. – Nem vagyunk ám egyedül!

- Ez hogy érted? – kérdeztem suttogva.

- Tudod mikor idejöttem bementem oda, hogy körülnézzek, és míg én összegyűjtöttem pár dolgot észrevettem, hogy az eladó eszméletlenül fekszik a földön egy harapással a nyakán. Azóta már átalakult és most itt járkál valahol. – magyarázta el nekem Louis, majd a fejemet egy kissé kijjebb tolta, hogy kilássak a benzintöltő mögül.

Egy halálsápadt, kissé zöldes bőrű nőt láttam ilyen furcsa egyenruhába, rendellenesen járt.

- Nagyon para. – suttogtam és haraptam egyet a csokimból.

- Tudom, de van egy tervem. – kezdte, mire felé fordultam. – Te csalogasd oda a tűzhöz és öntsd, le benzinnel én pedig belököm a tűzbe.

Bólintottam egyet, mire Louis a kezembe nyomott egy piros benzineskannát. Betömtem a számba az utolsó falat csokimat, majd eldobtam a papírt. Már indultam is volna, de Louis visszahúzott.

- Ne feledd, a hangra jönnek! – mondta én pedig ismét bólogattam, nem tudom, honnan tudja ezt.

Kisiettem a „rejtekhelyünkről” egy olyan helyre ahol a zombi teljesen jól láthat. Mivel Louis szerint a zajra jönnek elkezdtem a kezemmel csapkodni a kannát. Nem volt olyan nagy hangja a zombi mégis észrevett és felém jött. Horrorisztikus volt látni, hogy egyre közelebb ér hozzám. A fejét kissé oldalra döntötte, a kezeit úgy tartotta maga előtt akár egy t-rex, a jobb lábát már csak húzta a földön. Az arcán nem látszódott az értelem egy csöppnyi jele sem, érzelmek meg főleg nem. A lángok felé kezdtem futni, mikor odaértem alig volt arra időm, hogy letekerjem a benzineskanna kupakját. Hihetetlenül közel volt hozzám, így egy mozdulattal ráöntöttem a kanna tartalmát. Látszólag nem tudta, hogy mi az. Mikor már nem folyt ki a kannából semmi eldobtam. Louis nem jött még, így én ott maradtam a zombival egyedül. Hátrálni kezdtem, de nem tudtam sokat menni, mert mögöttem minden lángokban állt. Már azt hittem, hogy nekem itt végem van, mikor Louis váratlanul megjelent és egy erős taszítással belökte a támadómat a tűzbe. Érdeklődve néztünk a lángokba, csend volt. Megkönnyebbülten fújtuk ki a levegőt és egymásra néztünk. Ekkor hallottunk meg valami morgást. A tűz nem segített semmit, a zombi ugyanúgy élt, vagyis nem igazán, mert a zombik élőholtak, nem? Mindegy! A lényeg az, hogy mozgott. Ijesztő volt, ahogy az égő test felénk kezdett el jönni.

- A fenébe! Pedig a videó játékokban sikerült! – bosszankodott Louis én meg furán néztem rá. - Gyerünk! – ragadta meg a karomat Louis és futni kezdtünk.

A lángoló zombi – hát ez furán hangzik – utánunk eredt. Nem tudtam, hogy milyen közel van hozzánk, mert egyszer sem néztem hátra, csak futottam Louis előtt. Hirtelen hátra kaptam a fejem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy Louis még mindig velem van-e. Az előbb említett fiú lekapta a benzintöltő oszlopról a poroltót és az utánunk rohanó zombira fújta, így az már nem égett. Nem mintha ez olyan sokat segített volna abban, hogy ne legyünk az áldozatai.

- Ez nem segít! – kiáltottam kétségbeesetten.

- De így már nem olyan ijesztő! – válaszolt Louis miközben eldobta a flakont.

Egy szétégett zombi… á egy cseppet sem rémisztő! Tényleg! Akár barátok is lehetünk! Hahahahahahaha nem! Mindegy is, hogy mit mondott Louis tovább futottunk. Most én voltam hátul egy kicsit lemaradva Louistól. Hirtelen Louis eltűnt a szemem elől, így én egyedül maradtam az üldözőnkkel. Letértem az útról és a fák közé rohantam, persze úgy, hogy még lássam az utat. Ahogy rohantam megbotlottam egy kidőlt fába és egyenesen hasra estem. A hátamra fordultam és magammal szembe találtam a zombit. Túlságosan is közel volt, meg sem mertem mozdulni. Valami furcsa hörgő hangot adott ki, szinte biztos voltam benne, hogy nekem itt és most végem van. Minden nagyon gyorsan történt, az egyik pillanatban még az égett arcú zombi rám támadott a másikban pedig hirtelen megállt a mozgásban és úgy eldőlt előttem, mint egy deszka. Levegő után kapkodva néztem mereven magam elé, a zombi tőlem pár méterre feküdt mozdulatlanul a fején átszúrva egy faággal.

- Jól vagy? – hallottam meg Louis hangját, mire felé fordítottam a fejem, nem bírtam megszólítani, csak bólintottam. – Nem harapott meg, ugye?

Megráztam a fejem, Louis pedig nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, így is lett. Kimentünk a fák közül az útra és úgy mentünk tovább. Csendben voltunk egy ideig, én személy szerint azért nem szólaltam meg, mert még mindig meg voltam ijedve. Ha Louis nem lett volna ott, akkor már vagy nem élnék, vagy egy lennék az élőholtak közül. Ezt meg akartam köszönni neki, de ahhoz előbb össze kellett szednem magam, ami eltartott pár percig.

- Köszönöm. – szólaltam meg, a hangom egy kicsit megremegett.

- Nincs mit, te is megtetted volna. – mosolyodott el halványan Louis. – Legalábbis remélem.

- Megtettem volna. – biztosítottam róla.

- Nem hinném. – kezdte és én itt megdöbbentem. – Mármint nem azért, mert nem szerettél volna segíteni, csak nem tudod, hogyan ölj meg egy zombit. Kevesen tudják.

- Ezt meg hogy érted? – ráncoltam a szemöldököm.

- Egy zombi csak akkor hal meg, ha fejbe lövöd, vagy átszúrod a fejét… Ha megsemmisíted az agyat akkor már tuti nem kel fel többet. – magyarázta.

- Honnan tudsz ilyeneket? – kérdeztem.

- Többnyire videó játékokból. – vont vállat. – A többi nyilvánvaló.

- És miért vagy olyan biztos benne, hogy minden beválik, amit a videó játékokból tudsz? – érdeklődtem.

- A többsége eddig bevált. – válaszolt.

Innentől kezdve kábé csak Louis beszélt, természetesen a zombis videó játékairól. Én csak néha feltettem egy kérdést és ennyi. Az elején még érdeklődve hallgattam, de aztán már kezdtem nagyon megunni ezt a témát, de Louis olyan beleéléssel osztotta meg velem az élményeit, hogy nem volt szívem megállítani. Inkább csak nézelődtem. Még mindig fáztam, de próbáltam nem erre gondolni. Most, hogy itt van, Louis nem félek annyira, mert tudom, hogy nem hagy itt, ha megtámadnak. Örülök, hogy megtaláltam, borzalmas volt egyedül. Elég volt nekem a benzinkútig eljutnom egymagamban. Igazából nem tudom, hogy a szüleimmel mi van, a bátyámmal voltam, mikor elkezdődött ez az egész. A városban a tömegbe kerültünk, nem tudtuk, hogy mi történik. Még ott vesztettük el egymást, én kikerültem a tömegből és akkor láttam, hogy mi is történt valójában. Próbáltam megkeresni őt, de nem találtam sehol. Túl sok zombi volt körülöttem, akik üldöztek mindenkit, így el kellett menekülnöm. Fogalmam sem volt, hogy hová, csak mentem és most itt tartok. Idő közben kezdett feljönni a nap, így már nem vaksötétben mentünk. Rossz volt, mert még a lámpák sem világítottak egy idő után. Bármennyire is hihetetlen, de Louis még mindig (!) a videó játékokról beszélt, úgy tűnt, hogy sosem fogy el a történeteiből. Én még mindig tűrtem ezt, pedig már egy jó ideje együtt vagyunk. Mindaddig hagytam, hogy magyarázzon, míg észre nem vettem egy alakot nem annyira messze tőlünk. Nem zombi volt, hanem egy ép ember, egy túlélő.

- Ssst! – tettem Louis szája elé a mutatóujjam. – Van ott valaki! Az egy fiú!

- Jé, tényleg! – nézett Louis abba az irányba.

- Menjünk oda! – mondtam és futni kezdtem.

Amikor közel értünk a fiúhoz valószínűleg meghallotta a lábam trappolását mire egy kicsit összerezzent, majd megfordult. Egy dolgot szúrtam ki rajta egyből még pedig azt, hogy van pulcsija. Ő biztos nem fázik. Ez az igen értelmes megállapítás után jobban megnéztem. Szőke haja volt és kék szeme - amit akkor láttam, amikor megfordult – az egész fiú olyan kis szerencsétlenül nézett ki, ahogy ott egyedül sétálgatott. Az arcáról még akkor sem tűnt el a rémület, mikor odaértünk hozzá és teljesen egyértelmű volt, hogy emberek vagyunk. Hátrálni kezdett a szemei Louis és én köztem cikáztak.

- Hé, nyugodj meg, nem fogunk bántani. – mondtam és tettem felé egy lépést.

- Ők is ezt mondták! – válaszolta idegesen.

- Kik? – ráncolta össze a szemöldökét Louis.

- Volt itt egy lány és két fiú. – kezdte. – Azt mondták, hogy velük maradhatok, és hogy segítenek… de becsaptak…

Feszülten körbenézett, majd a tekintetét újra ránk szegezte, hallottam, ahogy hevesen veszi a levegőt, a haja a homlokára tapadt az izzadságtól.

- A játékokban is vannak szövetségesek. A legtöbbjük végez a gyengékkel, akik csak hátráltatják a csapatot. – mondta Louis én meg adtam neki egy jelentőségteljes pillantást. – Persze nem biztos, hogy pont ez történt.

- Mi nem fogunk bántani. – ismételtem meg magam és a fiúra néztem, még egy mosolyt is küldtem felé biztatásképpen.

- Oké. – sóhajtott. – Azt hiszem, hiszek neked.

- Mi a neved? – kérdezte tőle Louis.

- Niall. – válaszolt. – A tiétek?

- Ő itt Grace, én pedig Louis vagyok. – mutatott be minket Louis.

Innentől kezdve nem figyeltem a beszélgetésükre, hanem Niall háta mögé meredtem. Nem is annyira messze tőlünk mozgást láttam. Hirtelen azt hittem, hogy talán azok az emberek, akik átvágták Niallt, de mikor észrevettem, hogy ugyanúgy mozognak, mint a benzinkutas nő tudatosult bennem, hogy valójában még egy, egy egész csapat élőholttal van dolgunk. Hirtelen nem is tudtam rá reagálni, pedig kellett volna.

- Grace? – bökött meg Louis, de én nem válaszoltam, csak ugyanúgy bámultam előre.

Louis követte a tekintetem és ő is eljutott a látogatóinkhoz.

- Te jó ég! – mondta halkan.

Niall nem értette, hogy min vagyunk úgy kiakadva, de amikor hátrafordult igen csak elsápadt, a szája tátva maradt és remegett.

- Futás! – kiáltotta Louis.

Én szinte egyből ugrottam erre a szóra Louist követve, majd észrevettem, hogy csak ketten vagyunk.

- Várj Louis! Hol van Niall? – állítottam meg.

Mind ketten hátranéztünk és láttuk, hogy a fiú még mindig csak ott áll.

- Niall gyere már! – kiáltott rá Louis, de ő mintha meg sem hallotta volna.

Louis nem sokat törődött vele, legyintett egyet egy „áh” kíséretében és folytatta a futást. Én egy pillanatig haboztam, majd visszaszaladtam és megragadtam Niall karját, aki szerencsére reagált és szedni kezdte a lábait. Azért bunkóság lett volna otthagyni, meg különben is sajnáltam szegényt. Lehet, hogy nem túl erős meg minden, de ő is ember, szóval nem kéne otthagyni. Szóval nem tudtunk a futáson kívül tenni semmit, nem voltak fegyvereink, sőt semmink. Fogalmam sem volt, hogy fogunk most megmenekülni előlük, mert sokkal többen vannak nálunk. Igaz, hogy lassabbak valamivel, de nem futhatunk örökké, rejtekhelyet meg eddig nem igen találtunk. Per pillanat én vagyok hátul, ez egy cseppet sem megnyugtató. A lábaim fáradtak voltak, alig bírtam emelni őket a sok gyaloglástól. Louis hirtelen bekanyarodott mi meg követtük. Egy hatalmas nagy szikla aljába bújt be mi pedig mellé. Próbáltam egyenletessé tenni a légzésemet és nem túl hangos lenni. Pár perc múlva hallottuk a zombik hangját, a csoszogásokat, a morgásokat és a teljesen embertelen kiáltásokat. Végül kezdett elhaladni a nagy szikla előtt. Iszonyatosan meg voltam ijedve, nem akartam, hogy észrevegyenek, még levegőt venni is alig mertem. Aztán a hangok egyre csak tompultak, majd el is tűntek, elmentek, túléltük ezt a napot.